2011.01.05.
19:59

Írta: Larfleeze

Kiállításról jövet: Képes Kockák

Senki ne szokjon hozzá, hogy ilyen gyakran fogok bejegyzéseket írni, vagy hogy eljárok kultúrális eseményekre (nem sok kedvem van emberekkel találkozni, pár főt leszámítva). De tegnap feltévedtem a kepregeny.net-re, ahol megakadt a szemem egy debreceni kiállításról szóló cikken, így szorítottam egy kis helyet bokros teendőim közé, és ma délután 4-kor elmentem a Halmi Zsolt rajzaiból összeállított kiállításra a Kós Károly Művészeti Szakközépiskolába.

A megnyitóról nem akarok sokat szólni, szolidabb volt, mint bármi amit az én önajnározó gimnáziumom valaha is nyújtott (beleégett memóriámban amikor volt igazgatóm az "ünnepélyes ünnep" szóképet használta). A kiállítást felkonferáló igazgatónőtől megtudhattunk pár dolgot a művész életéről, majd Kertész Sándor képregénykritikustól a hazai képregény helyzetéről, és hogy a világban a tendencia egyre inkább az elektronkus megjelenés irányába tolódik el. Szóval 5-6 perc után birtokba vehetette a közönség a kiállító termet.

Ami külön tetszett, hogy egymás mellé helyezték a nyomtatás előtti, nagyobb méretű, kézell készített, és a már számítógéppel átdolgozott, nyomtatásba került oldalakat. Szeretem amikor így megnyilvánul a kontraszt a félkész és fogyasztásra szánt termék között, még simán elnézegettem volna, ha nem kezd fél óra után kiürülni a terem. A rajzok nagyrésze sci-fi és posztapokaliptikus témában készültek (azért volt II. világháborús is), ezek a témák számomra nagyon kedvesek. A képregények legtöbbjét Puskás Szabolcs írta, de Halmi Zsolt saját kútfőből származó műveire sem lehet panasz. A kiállított rajzokkal szembeni bármi kritika szerintem puszta szőrszálhasogatás lenne, számomra teljesen megüti a nyugati képregényekből megszokott színvonalat (de az iker holdak egymáshoz viszonyított mérete nem változik attól, ha egy ráközelítünk egy karakterre - na jó, ezt nem hagyhattam ki). És persze mindig nagy élmény élőben találkozni az alkotóval.

Összességében jó érzéssel távoztam a kiállításról, amit ha minden igaz még, január 27-ig meg lehet tekinteni. Ezentúl, ha találkozom valahol Zsolt műveivel, biztos megfontolok majd egy estleges vásárlást. Azt hiszem az egyetlen negatívumot saját magamnak okoztam, mert bennem végig négy pohár sör és a józanságomért harcba küldött két kávé küzdött egymással, hogy melyikük tud nagyobb kárt okozni nekem.

Szólj hozzá!

Címkék: képregény kiállítás

A bejegyzés trackback címe:

https://namind1.blog.hu/api/trackback/id/tr702563384

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása