Leslie Nielsen halálhíre után jött a késztetés, hogy megnézzem az 1956-os, a sci-fik között alapműnek számító Forbidden Planet (Tiltott bolygó) című filmet. Az ősz hajú nevettetőként elhíresült Nielsennek ez volt egyik első szerepe, ám ekkor még drámai színész volt, életkorának megfelelően pedig a haja sem volt még ősz. Nem tudom, egy 55 éves film esetén van-e értelme az ilyen figyelmeztetésnek, de a spoilerfóbok úgyis kiakadnának, szóval jelzem: innentől a cselekmény fontosabb részleteiről is szó lesz, bár nem fogok mélyrehatóan elmesélni mindent, arra ott a wikipedia.
Volt idő, amikor még mindenki tudta, hol a helye: a nőknek a háztartásban, a férfiaknak az űrhajón.(ez csak vicc, oké?). Ismét hangsúlyozom: 1956-ot írunk, több mint 20 év telik el, mire Ripley legyőzi az első alient, és az egyszerre két sztereotípiát (fekete és nő) ledöntő Uhurára is egy évtizedet kell még várni. Ekkor tehát, ha bármilyen médiában űrhajósok szerepeltek, azok biztosan csakis fehér férfiak voltak. Mai szemmel nézve ez elég fura, de hát el kell fogadnunk, hogy más világ volt. Hogy jobb volt-e, azt mindenki döntse el maga. A másság vonatkozik a látványra és a tempóra is. Aki pörgős, látványos és mondanivaló nélküli mozizásra vágyik, az semmiképp ne nézzen meg egy ilyen idős filmet. Ha viszont sikerült ráhangolódnunk, már nem lesz nehéz felfedeznünk a báját.
Igazság szerint a film története bármelyik modern sorozat (stargate, star trek stb.) random epizódjának szinopszisa lehetne, ez egy szokványos sci-fi alapfelállás (akkoriban még eredetibb lehetett), a karakterek is a már jól ismert típusokba sorolhatók. 
John J. Adams parancsnok a klasszikus főhős, a jóképű, bátor katona, aki mindig helyesen cselekszik, de mindenáron megvédi a legénységét és a szeretteit. 
Altaira (Anne Francis) az egyetlen női szereplő a szép és törékeny hercegnő típus, akit meg kell menteni. Mivel a bolygón született, az egyetlen ember, akit ismert az az apja, szóval nem sokat tud a párkapcsolatokról, ezen hiányosságát a legénység tagjai – akik már rég nem voltak hölgy társaságában – szívesen kijavítanák gyakorlati oktatás formájában, de tudjuk, hogy végül úgyis a főhősé lesz.
Morbius (Walter Pidgeon) a magányos tudós karakter, aki az emberi lét határait próbálja feszegetni. Ő szolgáltatja a fő konfliktust, hiszen a rejtélyes szörny az ő tudatalattijának kivetülése. Ez a fajta ellenségkép akkoriban újszerű lehetett, hiszen nem azt sugallta, hogy a külső erőktől (szovjetektől) kell félnünk, hanem sokkal inkább önmagunktól. Az önmaga pusztulását okozó fejlett idegen faj (esetünkben a Krell) koncepcióját is sokféleképpen visszaköszönt már, de még mindig érdekes filozófiai kérdéseket vet fel.
Robby, a robot személyes kedvencem. A retrós báj benne csúcsosodik ki. „Agya” - technika 50-es évekbeli állásának megfelelően - mozgó alkatrészekből áll, „hasában” pedig bármit létre tud hozni a semmiből.
A Tiltott bolygó volt az első film, aminek teljes egészében elektronikus zenét szereztek, mindezt úgy, hogy nem használták hozzá, az akkor oly divatos teremint. Vizuális effektek a korszaknak megfelelőek, a CGI-hoz szokott néző, főleg a mostani 3D-mánia közepette akár nevetségesnek is titulálhatja, belőlem inkább tiszteletet váltott ki a hőskor animátorai iránt.
Ahogy korábban is említettem a Tiltott bolygó alapmű. Több későbbi sci-fi is merített belőle. Gene Roddenberry-t többek között ez a film inspirálta a Star Trek megalkotásakor, Adams parancsnok és Kirk kapitány karaktere között pedig tagadhatatlan a hasonlóság, még külsőre is (csak Adams nem pizsamában jár).
Hollywoodban jelenleg remake-láz van, várható volt, hogy ez a Tiltott bolygót is eléri. Hírek (pletykák) szerint a projekt még elég korai fázisban van, nem is biztos, hogy megvalósul, de ha mégis, bízzunk benne, hogy sikerül átadni valamit az eredeti hangulatvilágából.
