Pár nap éjszakai élet után, már nem is esik nehezemre fent maradni az EZO Tv kezdetéig. Amúgy, ha kérdezik, tegnap hajnalban nem én bicikliztem ittasan, kabát nélkül a debreceni fedett piac körüli utcákon csakúgy angolosan (ezalatt nem a modoros viselkedést, hanem a menetirány szeinti baloldalon való közlekedést értem). Szóval, ha már úgyis olyan sokat gépelek, azt hiszem ezentúl feldobom a monoton bejegyzéseimet pár "random" kép beillesztésével (azért próbálok majd válogatni).
A telefonáló bemutatkozása utáni gyors felsorolásom, a telefonáló kérdéseire vonatkozik, az kontextusba nemillő mondatok, pedig valami családra vonatkozó jóslat szokott lenni (csak általában ezt nincs időm végig kiírni), saját személyes véleményemet általában zárójelben, vagy kellő szarkazmussal teszem közzé. Csak keresztnevet írok, még ha teljes nevet mondanak is (bár ettől a műsortól nem a fogyasztónak, hanem az átverőnek kéne kínosan éreznie magát, és főleg a TV2-nek, és az RTL KLUB-nak is az asztro show miatt), életkort pedig azért, hogy statisztikai kép alakulhasson ki az egyes korcsoportoknak, egyes témakörökben adott jóslásokra.
Kezdődik
Ákos vezeti a műsort. A stúdióban Müller Rózsa ezoterikus nagymester (továbbiakban MR), "Európa egyik legismertebb, ha nem a legismertebb jósnője". Nem bírom, hogy Ákos folyton kihangsúlyozza az anyagi kérdéseket, a végére mindig már torkig vagyok a szájbarágós stílusától. MR kiegészíti Ákos mondandóját, hogy a legfontosabb dolg azért mégiscsak az egészség.
Első tel
Andrea (34), az idei évre kíváncsi. MR mindent el fog mondani. Probléma a párkapcsolatban, 3. személy, idegen hölgy. Munkában is lesz egy komolyabb változás. MR azzal búcsúzik, hogy bár jobb év lesz mint a tavalyi, de lesznek benne buktatók.
Már lehet Romániából is telefonálni, de azt a számot Ákos még nem tudja fejből. Müller Rózsa mindig elkéri az adott telefonálótól a nevét és az életkorát (idősebb korú embernek könnyebb öregkorban jelentkező megbetegedést jósolni). Látszólag számmisztika, asztrológia, tarot kártya és egy tévés üzletkötő módszereinek keverékével dolgozik.
Második tel
Magdolna (50). A csakádban van egy fiatal pár akik kapcsolatában válság van, van egy kisgyerek is. Magdolna valamit el akar adni, ami bármi lehet, és el is tudja majd adni. Lesz majd egy kellemes nyaralás.
Harmadik tel
Klári (57). (Azt hiszem ma mindenkit 2011 érdekel.) Munkában változás. Újdonsággal fog foglalkozni, sikeresen. Fiatal férfi túl merészen közlekedik.
Negyedik tel
Imre (40 lesz). Nagyon szerencsés év. Ha van autója, valaki el akarja majd lopni. Szerencse a munkában. Párkapcsolata véget fog érni. MR elmondja a kellemetlen információkat, és ki is hangsúlyozza, hogy elmondja.
Ötödik
Valéria (55). 2011-ről. Mostanában egyedül érzi magát, pedig körül van véve családdal. 3-4 éve volt egy haláleset a családban. Szeptember lesz a legszerencsésebb hónapja, akár lottózni is érdemes.
Hatodik
Edit (51). Munkájában nem találja meg az örömet. Válaszút új munkahelyhez, esetleges külföldi ajánlat. Valamit el fog adni, figyelmeztető lapok is vannak.
Hetedik
Imre (57). Egészség, anyagi kérdés. Imre csontrendszere megviselt, szív érrendszer. Anyagi helyzet javul. Egészségügyi kivizsgálás nem ártana.
Nyolcadik
Edit (45). Kicsit lassan kérdez. MR mindent elmond. Nem volt a legszerencsésebb szülinapja. Elvesztette azt, akit nagyon szeretett. Anyagilag javul. Mindennap szerezzen magának egy kis örömet, és évvégére barátság alakul ki.
Kilenc
Zsolt (túl mélyen beszélt, nem értettem a korát). MR megjegyzi, munkájával kapcsolatban lesznek bosszúságai, be nem fizetett számla kellemetlenséget okozhat. MR megjegyzi, hogy örül, hogy férfiak is hívják, mert a jósolni bizony nem csak nőknek lehet (remélem ezt az örömködést már nem számolják fel a telefonáló számlájára).
Tizedik
Magdi (53 lesz). Egészség, munka, élettársi kapcsolat. Munka menni fog, kapcsolattal van probléma, törődni kell a kapcsolattal, mert zátonyra futhat.
Tizenegyedik
Hát ebből a hívásból semmit nem értek, úgy szörcsög a vonal. MR azért megnézi a lapjait. Mostanában egyedül érzi magát, párkapcsolatban megegyezésre kell jutni, anyagilag jó időszak.
Kifújni sincs időm magam. Ilyen gyorsan nem tudok egyszerre gépelni és fogalmazni. Nem férfi embernek való ez a hajtás.
Tizenkettedik
Erzsébet (40). Ingatlannal mi legyen, meg a párkapcsolat. Ingatlant nyár elején el tudja adni. A párkapcsolatban, az illető úr nem úgy viselkedik, ahogy Erzsinek jó lenne.
Tizenharmadik tel
Erika (40). Egészség, munkahely, párkapcs. Egészségre vigyázni kell. Párkapcsolatban nagyon egyedül érzi magát, van egy másik hölgy is.
Tizennegyedik
Elvira (51). 2011-ről kérdez. Munkában nagy változás. Sok menés lesz, talán ügyintézés. Nyáron utazás, ami jól jön. Összeségében kedvező 2011.
Tizenöt
Erzsébet (68). Mindent tudni akar jót és rosszat is. Van egy fiatal hölgy a családban, aki vagy családtag, vagy rokon, vagy jó ismerős, szóval bárki lehet, aki nem fog jól viselkedni. 2011-ben az akarata diadalmaskodni fog valamiben. Május a szerencsehónap, tegye meg a szerencsszámait.
Tizenhatodik tel
Juci (75). Általános jóslás, meg az unokájáról, aki 23 éves. Az unoka bármit csinálhat, lehet külföldre megy, vagy dolgozni, nyelvet tanulni, vagy kirándulni. Juci sokáig fog élni, de vigyázzon a viszerekkel a lábán.
MR-rel utoljára lehet találkozni a héten. Elmond jót, rosszat, sikert, kudarcot, örömöt és bánatot.
Tizenhetedik
Szakadozik a vonal, mint egy csukladozó izé. Szerintem MR sem érti, de azért kiteríti a lapokat. Mostanában egyedül érzi magát, Egészségére vigyázzon, átnézetni a szervezetét. Helyváltozás lesz, vagy lakóhely, vagy munkahely.
Tizennyolcadik
György (69). Munka, egészség kérdés.Sok volt a probléma tavaly. Idén a munkában szerencs lesz. Emésztőszervrendszer és a nyirokmirigyekkel lehet probléma (melyik tarot kártya mondja azt, hogy nyirokmirigy?).
Tizenkilencedik
Ezsébet (70 skorpió). Arra a férfira akire gondol, lesz az egészségével probléma. Már egy férfit korábban elvesztett, a kapcsolatra figyeljen oda. Valamit felújítanak, a családtagokkal együtt.
Ákos lassan megjegyzi a Romániából hívható telefonszámot is.
Huszadik
Gábor (36 iker). Vállalkozás, szerelem kérdése. Az a hölgy akivel párkapcsolata van gyereket akar, voltak problémák 2010-ben. Gábornak gyereket kell csinálnia, ha a nő mellett akar maradni. Anyagilag minden jó lesz.
Huszonelső
Mária (54). Párkapcsolat, anyagiak. Munkában változás, előrelépés. Párkacsolatra ügyelnie kell. Autóval vigyázzon, mert baleset érheti
Huszonmásodik
Andrea? MR pont belebeszélt (58). Szar a családi helyzete, kíváncsi testvérével kibékül-e. Ha kibékül testvérével, újra összevesznek. Lehet majd jön egy férfi, ha feltűnik új jóslást kell majd kérni a párkapcsolatról., csak be kell diktálni a férfi adatait.
Huszonharmadik
Misi (53). Van egy hölgy az életében, de egészségügyi problémái lehetnek. Munkában egy férfi problémát okzhat, fizrtni valót, vagy bírságot
Huszonnegyedik
Mária (77 ikrek). Egészség, anyagiak, család. Van egy fiatal hölgy, akinek a párkapcsolata nem rég bomlott fel, kisgyerek megfázásra hajlamos. Augusztus a szerencshónap.
Huszonötödik
Jenő (21). Van egy hölgy, akinek az egészségével gond van, melldaganatot sugall. Párkapcsolatban sok gond volt. 2011 második felében jön a pénz amire szüksége volt.
Müller Rózsa a Jósszövetség elnökasszonya, ezt eddig nem is tudtam. Kicsit mintha a zsebtolvajoknak érdekvédelmi képviseletük lenne. Ákos mondja, hogy MR tud figyelmeztetni a balesetre, úgyhogy érdemes telefonálni, és még csak nem is kell hinnie a telefonálónak az ezotériában (WTF?, akkor mi értelme hívni?). MR figyelmeztetett már sok embert tragédiára is. Még két perc, és véget ér. Aki eddig hívni akart már mindenki hívhatott, mert ennyi ideig méf sosem voltak telefonáló nélkül. Ákos most felsorolja a szabad jósokat.
Utolsó telefonáló
Károly (58 rák). Párkapcsolat, lánya. Lánya vállni fog. Karcsira rákacsint a szerelem 2011-ben.
...és vége.
Összegzés:
Hát igen, ha valaki az anyagiakról kérdez, akkor pénzügyi nehézségei vannak. Balesetekről jóslatot tenni pedig szerintem kicsit félelmetes, frászt hozza az emberre, főleg akkor, ha az embernek európa egyik legkiválóbb jósa mondja.
Müller Rózsa EZO Tv harci tulajdonságai
- Fegyver: ezoterikus nagymester, tarot kártya
- Dizájnosság(1-3): 2 (nálam ezt puszta rangjável elérte, de mutatott ő már korábban varázs kellékeket is)
- Kóklerség(1-10): 7 (a múltkori jósnál jobban belepiszkált az embrek életébe)
- Jövőbelátás: 1 év előre, szinte kivétel nélkül mindenkinek
- Különleges képesség: Szerencsehónap megállapítása, hangsúlyozottan elmondja a rossz dolgokat is
- Félóra alatt telefonálók száma: 13
Búcsúzóul:
Többet biztos, hogy nem fogom az egyórás változatot végignézni, egyszerűen képtelen vagyok a végéig koncentrálni, vagy hát kitudja már alig várom, mikor jön egy szellemleszedő fickó, az lenne az igazi mulatság. Most hétvégén szünet, elolvasom a médiatörvényt, ha végeztem vele, jön róla egy beszámoló, hogy ne csak látatlanban fikázzam.